Született Médium

Segítséget kérni nem szégyen

Újraszületés, reinkarnáció

  Aki nem hisz az újraszületésben az tagadja Jézus tanait, az Atya jóságát, és irgalmát szeretetével együtt, mejet a Szenlélek hordoz. Aki nem hisz az újraszületésben fél a haláltól, mert nem tud tovább lépni, sőt meg sem akar halni. " Aki elveszíti életét Értem az megmenti azt." Aki úgy élte életét, hogy hitt Jézusban, és tanításait szem előtt tartva szerette felebarátait mint saját magát, annak nincs mitől félnie, még a haláltól sem! Ha újra kellene születnie, hogy ujjá is szülessen, nem kell mást elviselnie, mint azt a szeretetet amivel ő szeretett előző életében, és így kiegyenlíti a megbillent mérlege nyelvét. Mivel más formában nem tudja felvállalni a szeretet megvalósítását és megvalósulását, azt hogy szeressen úgy mint Jézus, hogy szerethessék úgy mint felebarátot, ezért mindenképpen emberként kell újraszületnie! Ha más élőlényként akar megszületni, megteheti, de ezeket nem tudja megvalósítani, és nem tud bizonyságot tenni Jézusról! 
  Aki hitetlen, ijen nincs is, mert mindenki hisz vala-ki/miben, vagy a mammonban vagy  az Istenben, az is ugyanezekkel fog szembesülni halálakor. Őreá is ugyanazok a szeretetlenségek várnak, mint amivel illette felebarátait halála előtt, akkor is ha ezeket szeretetből cselekedte!                                        Ezért nincs értelme a gyilkolásnak sem, mert nem lehet biztos abban a gyilkosa, hogy ezzel a cselekedetével az áldozatától végérvényesen megszabadult, hiszen a másvilágon találkozni fognak, és ha a tartozását nem engedi el a vétkezőnek, neki is újra kell születnie, míg minden adósságát le nem rótta!                                                                    Nem tudja elkerülni az újraszületést, mert a halál utáni állapot szellemként nem viselhető el sokáig, mert cselekvésképtelen, magányos, hajtja a bűntudat vagy a bosszú! És amíg nem fogadja el Jézus útmutatásait, hogyan kell szeretni, megbocsátani, másoknak segíteni, addig csak egyre jobban sújosbítja hejzetét, mindaddig míg  egyszer csak elviselhetetlenné válik az élete. És ha csak a körülményeit változtatgatja, semmivel sem lesz jobb neki, míg csak saját magán nem változtat! 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 3
Heti: 30
Havi: 363
Össz.: 39 659

Látogatottság növelés
Oldal: Krisztus
Született Médium - © 2008 - 2024 - szuletettmedium.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »